Pálmafa Project

Sütés nélkül - Mogyorós aszalt sárgabarackos rolád

A legjobb dolgok mindig spontán születnek. Ez az édesség ugyanis kókusztekercsnek indult, de annyira elvarázsolódtam a tavaszi piaci zsongásban, hogy mindent vettem, a kókuszreszeléket kivéve. Leegyszerűsítve kavintont kéne szednem… A tésztájához amúgy sem kell kókuszreszelék csak kókusztej, amit szerencsére még lekaptam a polcról, viszont a krémje szinte csak abból állt volna, így felturbóztam a pár kanál otthon talált maradékot aszalt sárgabarackkal.

Nem túlzok, ha azt mondom mindenki imádta, laktató reformcsemege, azt nem mondom, hogy kalóriaszegény, de semmi mesterséges nincsen benne, ráadásul nyírfacukros, így nagy bűnöket nem vétünk vele. A krémhez én igazi vajat használtam az íze miatt, de akár kókuszzsírt is lehetett volna ahhoz is,  és akkor laktózérzékenyek is fogyaszthatják. A tésztájába nem muszáj a zabkorpa, lehet az egészet darált mogyoróval, dióval, mandulával készíteni, mindenhogyan finom lesz, de így még több benne a rost. Az aszalt sárgabarack pedig igazi kálium és vasbomba a szervezetünknek, több van benne ebben a formában, mint a frissben. A kálium főleg sportolás alatt hajlamos kiürülni izzadtsággal, így pár szem barackkal pótolni lehet, a vas pedig nekünk csajoknak különösen fontos ugyebár.

De most csak az számít, hogy itt a hétvége, ez pedig finom, tessék nekiállni! 🙂

DSCF3177

Hozzávalók:

15 dkg darált pörköletlen földimogyoró

10 dkg zabkorpa

2 evőkanál karobpor (étkakaó is jó helyette)

1 dl kávé

1 evőkanál rum

5 dkg kókuszzsír

1-2 evőkanál kókusztej

5 dkg nyírfacukor

A krémhez:

5 dkg kókuszreszelék

6-7 szem aszalt sárgabarack

kókusztej

5 dkg vaj

5 dkg nyírfacukor

A tésztához a darált mogyorót a zabkorpát, a karobport és a darált nyírfacukrot összekevertem és hozzáöntöttem 1 deci espresso kávét, a rumot, az olvasztott kókuszzsírt és pár kanál kókusztejet. A lényeg, hogy egy helyes kis gombócba összeálljon a tészta. Kiterítettem egy műanyag fólia darabot és azon téglalap alakúvá nyomkodtam a tésztát kb. fél cm vastagra. Természtesen sodrófával is lehet, de nekem most egyszerűbb volt így.

A krémhez az aszalt sárgabarackokat felaprítottam és leöntöttem éppen csak annyi kókusztejjel, hogy ellepje és megpuhuljanak a barackok kicsit. Kb. negyed órát áztak így. A vajat felolvasztottam, habosra kevertem a nyírfacukorral, hozzákevertem a kókuszreszeléket is. A barackdarabokat leszűrtem, a kókusztejet, amiben ázott félretettem. A vajas cukros keverékhez adtam az aszalt barackot, a kókusztejből pedig annyit kevertem még hozzá, hogy sűrű, de kenhető krémet kapjak. Ne legyen folyós.

Rákentem a krémet a tésztára és a fólia segítségével óvatosan feltekertem, majd a hűtőben pihent pár órát, így szépen szeletelhető lett.

DSCF3168

Szín és ízbomba - Epres, spárgás quinoa saláta

Benne van minden ami késő tavasz vagy inkább nevezzük kora nyárnak? Utóbbi jobban hangzik. Nagyon szemöldökfelhúzos recept első hallásra, de tudjátok nyitottsáááág a jelszó továbbra is, meg kell kóstolni. Mióta tavaly megbizonyosodtam róla, hogy az epret igenis lehet sós ételekben is fogyasztani és megkóstoltam a nyers spenótos tésztasalátába keverve, azóta bátran kombinálom más zöldségekkel is, ráadásul a spárgához különösen jól passzol. Utóbbinak menthetetlenül elérkezett a szezonja, már az ára is egész barátságos, irány a piac tehát. Azt nem állítom, hogy már csak mézédes epreket lehet kapni, de ki lehet fogni szépet és jó ízűt.

Nos, hogy mi a quinoa? Dél-amerikai növény ő, és ezek a picit kölesre vagy kuszkuszra hajazó magok pedig a termései, szóval a másik kettővel ellentétben nem gabonaféle, mivel a céklák és parajok családjába tartozik. Természetesen ezáltal gluténmentes és alacsony kalóriatartalmú, úgyhogy nem bánjuk meg ha barátságot kötünk vele. Ami pedig kiemelkedő fontosságú a quinoával kapcsolatban, hogy teljes értékű fehérjeforrás, ami annyit tesz, hogy tartalmazza azt a 9 aminosavat, amit a szervezet nem tud előállítani és táplálék formájában tudjunk csak bekebelezni. Nincs nagyon karakteres íze, ezért jó alapul szolgál az édes, sós, ropogós hozzávalóknak.

DSCF3165

Hozzávalók adagonként:

fél bögre quinoa

pár szem eper

kisebb marék mandula

4 szál spárga (pici citromlé és nádcukor a főzéséhez)

salátalevél (nálam lila lollo rosso)

Öntethez:

kis gerezd reszelt fokhagyma

2 evőkanál olívaolaj

1 evőkanál balzsamecet

pár csepp citromlé

só, frissen őrölt bors

A quinoát egy szűrőben átöblítettem és feltettem főni kétszer annyi vízben, amit picit megsóztam. A felszeletelt spárgát forrásban lévő vízbe dobtam, amibe előtte pár csepp citromlevet és egy kis kanál nádcukrot tettem, kb. 10 perc után leszűrtem és hideg vízben leöblítettem a spárgadarabokat. A mandulát durvára aprítottam, az epret kis darabokra vágtam. Az öntethez összekevertem az olajat, ecetet, citromlevet, reszelt fokhagymát, sóval és borssal. A salátaleveleket megmostam, megszárítottam egy tányárra szedtem. A puha quinoához kevertem a spárgát, az epret és rácsorgattam az öntetet, majd az egészet a salátalevelekere halmoztam, amit még megszórtam a mandulával.

DSCF3161

Svéd gombasaláta hidegen melegen, de főleg gyorsan

Régi kedvenc gombás étel, és már oly régen ettem, most viszont volt maradék csiperke gombám és a kakukkfű is hozza a friss hajtásokat a zsebkendő méretű “kertemben”, úgyhogy csak egy paradicsomkonzervre volt szükségem és negyed óra alatt el is készült az étel. Elsősorban hidegen fogyasztják húsok mellé, de pirítóssal szerintem könnyű vacsora is lehet belőle , sőt én melegen is ettem hajdina körettel ebédre.

A babérlevél is hozzájárul az étel kellemes ízéhez. Elég keveset használom ezt a fűszernövényt, pedig étvágyfokozó és emésztést serkentő hatásai vannak, illetve található benne vas és mangán. Leforrázva készíthető belőle főzet, vagy olaj formájában is alkalmazható. Idegnyugató hatása is ismert, sőt ha gonosz szellemeket észlelnénk a lakásban, védekezésképpen az ajtó közelében is felakasztható néhány szárított babérlevél, legalábbis a középkorban így jártak el. Molyok ellen tegyük a szekrénybe, és nem bánnám ha szúnygok ellen is használna, mert két kedves mintapéldány megkeserítette az éjszakám a minap…

Sebaj, hétvége, lehet pihenni és főleg ezt elkészíteni és jól megenni!

DSCF3128

Hozzávalók:

fél kg gomba

1 doboz sűrített paradicsom

1 közepes méretű vöröshagyma

1- 2 evőkanál friss kakukkfű levél (szárítottból 1 kanál)

2-3 babérlevél

só, bors

olívaolaj

A vöröshagymát felkockáztam és felhevített olívaolajon üvegesre pároltam. A gombát megsikáltam, szintén felaprítottam és a hagymára tettem,  mellékerültek a babérlevelek is. Sóztam, borsoztam, mikor megpuhult és elfőtte a levét, hozzáadtam a paradicsomkonzervet és pici vizet, hogy szaftos legyen, megszórtam a kakukkfűvel és miután pár percig együtt rotyogtak el is zártam a gázt alatt. Tálaláskor szórtam még rá kevés friss kakukkfüvet.

Csirke Stroganoff módra bulgurral

Ez volt az első húsos ételeim egyike, amit még konyhai ténykedéseim legelején elsajátítottam Stahl Judit receptje alapján. Viszont örök repertoár tag maradt azóta is, mert mindig jól sikerült és mindenkinek ízlik. Igen, tudom, hogy Stroganoff módra elsősorban a bélszínt szokták elkészíteni, de csirkéből sokkal gyorsabban meg van és nem szükséges egy kisebb vagyont a hentesnél hagyni, pláne ha nagyobb társaságnak készül. Természetesen használhatunk akár sertés húst is hozzá, de szerintem a mustáros tejszínes szósz a lényeg az egészben és a belekockázott sós savanyú uborka, mert valami annyira klassz ízharmóniát eredményez , hogy eteti magát az étel.

A kissé finnyások a gombát szokták kifogásolni benne, szóval ha véletlenül anélkül készülne, akkor sem okoztunk nagy tragédiát, sőőőt akkor sem ha a húst hagynánk ki belőle…, de tény, hogy ez így a legjobb. Gondolom kitalálja mindenki, hogy mit hagytam ki én az eredeti receptből? Tessék lottót feladni, mert talált süllyedt, ez pedig a liszt. Szerintem teljesen felesleges, mert anélkül is be fog sűrűsödni a szósz. Köretként nagyon jól passzol hozzá a krumplipüré, vagy a rizs, sőt néha tésztával is szoktam enni. Szóval elrontani szinte semmi nem tudja, de az én kedvencem mégis a kuszkuszhoz hasonlító bulgur, vagy más néven tört búza ami nagyon jól felveszi a ízeket, ráadásul sok vasat és B-vitamint tartalmaz, viszont a kalóriatartalma alacsony, az elkészítése pedig fele annyi ideig tart, mint a rizsfőzés.

DSCF3112

Hozzávalók 2-3 főre:

fél csirkemell

15 dkg gomba

3 szál újhagyma

3-4 db kis méretű csemege uborka

1 deci tejföl

1 deci főzőtejszín

só, bors

kókuszzsír

1 csésze bulgur

A csirkemellet felkockáztam és a serpenyőben felhevített zsiradékon megpirítottam, sóval és borssal fűszereztem. Eközben felszeleteltem az újhagymát, a gombát és az uborkát illetve összekevertem a tejszínt, a tejfölt és a mustárt. Mikor a csirkemell megpirult kiszedtem egy tányérra, majd ismét felmelegítettem a serpenyőben pár kanál kókuszzsírt és rákerült az újhagyma majd a gomba, só és bors társaságában. Mikor a megpuhultak és a gomba elfőtte a levét, visszatettem a csirkemell kockákat is hozzájuk és felöntöttem a tejszínes keverékkel. Megvártam míg felforr és pár percig együtt rotyogtak és a szósz besűrűsödik, beleszeltem az uborkát és elzártam alatta a gázt.

Bulgurral tálaltam amit dupla mennyiségű vízben, pici sóval puhára főztem.

Kalóriaszegény zabos sajttorta

Kitartás, mindjárt itt a következő hosszú hétvége, ráadásul az 4  napos lesz!

Lelkiismeret furdalás nélkül osztom meg ezt az édességet a húsvéti nagy evészet után, mert ettől biztosan senki nem tesz szert még nagyobb súlytöbbletre. Abszolút jó alternatíva azoknak, akik rajonganak a hagyományos sajttortáért, ami azért nem éppen zsírszegény, de mégsem szeretnének lemondani róla.

DSCF3147

Nem igaz, hogy csak az lehet finom, ami tömve van cukorral és liszttel. Ebben a tortában egyik sincs, viszont tartalmaz rostot a zabkorpának és zabpehelynek köszönhetően, friss gyümölcsöt és zsírszegény joghurtot.  Az eperből néhány szemet a krémhez is tettem, de elég a tetejére díszítésképpen, persze bármilyen más piros gyümölcs passzol hozzá, bátran vegyük elő a mélyhűtőből a tavaly nyáron lefagyasztott szépségeket.

DSCF3151

Hozzávalók 18 cm-es tortaformához:

10 dkg zabkorpa

5 dkg zabpehely

5 dkg kókuszzsír

1 evőkanál nyírfacukor

Krémhez:

30 dkg zsírszegény túró

2 dl natúr zsírszegény joghurt

4-5 evőkanál nyírfacukor

3 evőkanál kukorica keményítő

fél citrom leve és reszelt héja

3 db tojás

1 késhegynyi vaníliapor

Tetejére: eper

A zabpelyhet és zabkorpát egy tálban összekevertem az olvasztott vajjal és a nyírfacukorral,majd a tortaforma aljába nyomkodtam egyenletesen elosztva. Az a lényeg, hogy az egészet átjárja a kókuszzsír, mert akkor fog szépen összetapadni és nem fog morzsálódni szeleteléskor.

A krém hozzávalóit egy tálba öntöttem, a tojások egészben kerültek bele, és botmixerrel nagyjából simára turmixoltam, majd ezt is a tortaformába öntöttem. 160 fokon sült negyed órát, majd 180 fokon 30 percet töltött. Hűtsük ki, mert csak utána lehet szépen szeletelni.

DSCF3148

 

Baileys házilag - Kellemes Húsvétot Mindenkinek!

Még nem késő nekiállni, ha van otthon pár korty whiskey vagy rum, akkor 5 perc alatt összeállítható a pasik által csak körömlakknak nevezett itóka. Körömlakk ide vagy oda, finom. Ennyi. És így még óccóbb is, mintha a boltban vennénk, bár tény és való, hogy azok is isteniek. Csajos összejövetelek alkalmával a barátnőmmel elegáns whiskeys pohár helyett gyalázatos módon bögréből isszuk. Dee , hogy megvédjem jó hírünket, elárulom, hogy csak ujjnyi mennyiség a baileys benne, a többi pedig tejecske..bizony…lehet, hogy ez furcsa, de hetente évente kétszer ennyi jár nekünk egy-egy görbe este alkalmával.

jóóóó

Régen egy olyan recept alapján csináltam amiben mogyorós cappuccino por került a rum mellé, az is bomba jó, szóval lehet variálni, de ezúttal nescafét használtam étkakaóporral, hogy csokis ízt is kapjon és természetesen alakbarát nyírfacukorral lett édesítve.

jj

Hozzávalók:

2 dl whiskey vagy rum

3 dl habtejszín

1 púpos evőkanál nescafe

1 evőkanál étkakaópor

1 késhegynyi vaníliapor v vaníliarúd kikapart belseje

2 tojássárgája

3-4 evőkanál nyírfacukor

A nescafet és a kakaóport kevés forró vízzel elkevertem. Az összes többi hozzávalót egy shakerbe öntöttem és jól összeráztam, majd mikor a kávé langyosra hűlt, azt is a többihez öntöttem és pár perc alatt alaposan összemixeltem. Jól behűtve és előtte felrázva fogyasztandó.

Rozmaringos sajtos puffancsok - sós vendégváró

Meg van az új kedvenc sós rágcsám azt hiszem. Amorf kis pogácsaszerű képződmények (így kell a rondát szépen körülírni), viszont cserébe nagyon sajtosak és nagyon rozmaringosak ők. A “gumis” textúrája, ami a sajtnak köszönhető, kicsit engem a krumplis pogácsára emlékeztet, úgyhogy innentől kezdve már nyert ügye volt nálam. Frissen imádnivaló, de még másnap, sőt harmadnap is vidáman elnyammogtam reggelire az előzőleg megosztott medvehagymás kencével.

Érdemes valami karakteres ízű sajtot választani hozzá, mint a parmezán, vagy füstölt sajt. Én most vegyítettem ezt a kettőt. Ha nincs kéznél friss rozmaring, akkor bátran nyessük meg a szomszéd bokrát vagy szerezzünk be magunknak egy tövet, mert nő, mint a bolond gomba télen nyáron és szép és illatos sövénybokor is lehet belőle! Na jó, lehet használni szárítottat is, de tényleg aromásabb lesz a végeredmény, ha friss kerül bele.

DSCF3122

Hozzávalók:

2 csésze liszt (nálam fele-fele teljeskiőrlésű rozs és fehér tönkölyliszt)

2 csésze reszelt sajt (nálam fele-fele parmezán és parenyica)

1-2 evőkanál fekete szezámmag (elhagyható v lehet helyett más aprított mag is)

10 evőkanál tejföl

5 evőkanál vaj

1 csapott evőkanál só,

1 fél mokkáskanál fehérbors

2 evőkanál friss aprított rozmaringág +1 ek. a tetejére

1 tojásfehérje a tetejét megkenni

Az összes hozzávalót belezuttyintottam egy tálba és összegyúrtam, közepesen lágy ragacsos massza lett a végeredmény, amit beletekertem műanyag fóliába és egy éjszakát pihentettem. Másnap dió nagyságú gombócokat formáztam belőle és egy sütőpapírral kibélelt tepsire tettem őket, majd villával lelapítottam őket. A tetejét megkentem a tojásfehérjével és megszórtam még rozmaring levelekkel. 180 fokra előmelegítettem sütőben, kb. 20 perc alatt arany barnára sültek.

DSCF3119

 

Spárgaságok- Már kapható a zöldségek királynője a piacon!

Nem szoktam ilyet, de most ismételjünk egy kicsit, egyrészt közkívánatra, hiszen elindult a spárga dömping, másrészt pedig a laptopom tegnap reggel kómába esett…:( Mielőtt elástam volna az udvarban, inkább szakemberekre bíztam sorsát, és most várom, hogy újra magához térjen Mr. Dell. Viszont okos telón bejegyzést írni tuti 1 hét pszichiátriai kezelést vonna maga után számomra, úgyhogy addig is jöjjön tavalyról 3 recept spárgával!
A spárgáról régen csak az jutott eszembe, hogy mindig kb. 5 cm hiányzott a talajtól, hogy meg tudjam csinálni mikor megboldogult kisjány koromban művészi tornára jártam. Ami némi megnyugvással tölt el, hogy a centik száma nem lett azóta sem több, de valószínű kevesebb sem nagyon lesz már és jól van ez így.
Aztán a spárga, mint zöldség sokáig drága Bridget Jonest juttatta eszembe és az ő “kitűnő” levese ami úgy kezdődött, hogy végy egy guriga kék spárgát valamelyik barkácsáruházban… Az eredmény önmagáért beszélt…
Aztán elkezdtem vele én is próbálkozni, legelőször egy tejszínes fehér spárgakrémleves formájában, ám voltam annyira ügyes, hogy zöldségesnél vásároltam a hozzávalókat. Sajnos a spárga fás volt, pedig meghámoztam, de az a leves még sem lett a kedvencem. Nem adtam fel. Ismét itt a szezon, sőt jún. közepén már vége is, miért ne próbálkozhatnék újra. Előtte kicsit utánaolvastam, hogy mi is ez a furcsa szerzemény pontosan és melyiket érdemes megvenni.
A zöldségek királynőjének nevezik, mert régen csak a királyi családok engedhették meg maguknak a fogyasztását, de ma már a szezon (ami kb. május közepétől – június közepéig tart) közepén egész jó áron hozzá lehet jutni. Fél kg kb. 350 Ft  a piacon. Van belőle zöld és fehér, a fehéret meg kell hámozni, a zöldet nem. Magas a vitamin és ásványianyag tartalma, sok benne a kálium, magnézium, vas, C-vitamin, amelyek a spárga sípjában koncentrálódnak.
Onnan lehet tudni, hogy friss ha a körmünket belemélyesztjük a szárába és roppan egyet. Hűtőben csak 1-2 napig áll el.
Tisztítása úgy a legegyszerűbb ha a spárga szárának a végét meghajlítjuk és ahol letörik, ahhoz mérten kell a többit is levágni a végeket pedig kidobni, mert azok fásak.
Nekem idén ezek sikerültek belőle:
Spárgás sonkás fritatta muffin tepsiben sütve:
A fritattát nevezhetnénk akár sütőben sült rántottatának is, na jó omletnek. Bármilyen zöldségből készülhet. Azért szerettem ezt a receptet, mert nagyon egyszerű és gyors elkészíteni, nem kell mellette állni és kevergetni, és minden napszakban ehető és kalóriaszegény fogás.  Az eredeti receptben baconnel vannak a tepsi mélyedései kibélelve és arra kerül a tojásos massza , de nekem most maradék sonka volt a hűtőben így az került bele, de legközelebb a sonka helyett tuti pirított gomba kerül bele.
Egész szépen ki lehetett szedni a formából, csak picit leeresztett mikor alányúltam a kanállal.
Hozzávalók 6 db-hoz:
25 dkg spárga (nekem most zöld, mivel nem kell hámozni)
fél fej vöröshagyma
3 kis méretű tojás
0,5 dl tej v tejföl
10 dkg füstölt sajt
só, bors, reszelt szerecsendió
3-4 szelet csirkemell sonka apróra vágva
olívaolaj
A spárgát megmostam a fás végeit levágtam. Ezután a spárga másik végén lévő sípokat is levágtam és félretettem, mivel ezek zsengék így csak a sütőbe kerülés előtt teszem őket a masszába.
180 fokra előmelegítettem a sütőt. Serpenyőben felmelegítettem 1 evőkanál olivaolajat és megpároltam rajta a hagymát majd hozzádobtam a spárgákat is és pár perc alatt puhára pároltam őket. Addig felvertem a tojást, habverővel hozzákevertem a tejet és a fűszereket majd a végén a lereszelt sajt felét.
Vékonyan kiolajoztam a muffintepsi mélyedéseit , elosztottam benne a spárgás hagymás keveréket és beleöntöttem a tojásos masszát, majd a sonkadarabokat is egyenlő arányban hozzászórtam, végül a tetejére tettem a félretett spárgasípokat és a sajt másik felével megszórtam. Irány a tepsi és kb. 20 perc alatt megsül. Salátával, zöldséggel remek, na jó reggelire kenyérrel is.:)
Annyi jó tanács, hogy a tepsi mélyedéseit ne teljesen töltsétek fel, kb. fél cm maradjon, mert megemelkedik a tojás. Nálam az első készítésnél konkrétan kifolyt és a sütő aljára égett….
Zöldborsós spárgakrémleves:
Mániákusan szeretem a krémleveseket, minden évszakban, bármelyik zöldségből készítve imádom. Igaz, hogy június van, de a zuhogó esőnek és a 15 foknak köszönhetően nem ver a víz, így levesre vágytam, viszont ezúttal nem tejszínesre, de mindenképpen spárgából. Krumplit nem akartam beletenni most, így a piacon bolyongva a zöldborsóra esett a választás és nem is bántam meg.
Hozzávalók 2 főre:
20 dkg zöldborsó
25 dkg spárga (zöld)
1 fej vöröshagyma
1 teáskanál citromlé
1 evőkanál nádcukor
só, bors
olívaolaj
A spárgát feldaraboltam, a felső síp részeket itt is félretettem.A hagymát az olajon üvegesre pirítottam, hozzáadtam a borsót és a spárgát és pár percig együtt is pároltam őket. Aztán felöntöttem annyí vízzel amennyi ellepi. Hozzáadtam a fűszereket, a citromlevet, cukrot, utóbbi kettő nélkül is lehet készíteni, szerintem jót tett neki, mivel a spárgát is általában citromos, cukros vízben főzik.
Miután a zöldségek megpuhultak összeturmixoltam, és csak ezután adtam hozzá a korábban félretett spárgasípokat.
Spárga diómártással:
Ez egy elegánsabb fogás mellé passzolhatna köretnek, pl. halhoz.
diós spárga
Hozzávalók 2 főre:
25 dkg spárga
5 dkg darált dió
fél csokor petrezselyem
1 dl joghurt
só, bors
A spárgát egészben beledobtam forrásban lévő vízbe, amibe tettem pici sót, 1 teáskanál citromlevet és 1 teáskanál nádcukrot. 10 perc alatt megfő, utána néhány perc alatt átforgattam még egy serpenyőben amibe előtte egy kanál olívaolajat hevítettem. Közben a petrezselymet felaprítottam összekevertem a dióval a joghurttal valamint pici sóval és borssal.
Jelentem még lehet kapni, úgyhogy bátran próbálkozzatok vele.
Akár a talajon is, de csak finoman…

Medvehagymás köleskrém - Mindjárt vége a medvehagyma szezonnak!

Még nem késő a piacon medvehagyma után kutatni, de lassan elbúcsúzhatunk tőle. Esetleg jégkockatartóban felaprítva elraktározhatunk némi tavaszi ízt és télen jó lesz majd elővenni, vaaagy itt ez a jó kis kencefince amire biztosan emlékezni fogunk jövőre is.

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy sárgarépakrém, amire rákattantam mikor először megkóstoltam, és a fűszereit azóta is használom együtt sokféle ételbe, mert nagyon jó csapatot alkotnak. Így lett ez a köleskrém is, aminek az eredetijében a kurkumán kívül nem volt más fűszer (úgyis finom egyébként), de én most kiegészítettem, hogy még pikánsabb legyen és nem bántam meg. Már csak a “neonződ” színe miatt is megéri elkészíteni.

DSCF3110

Mivel a medvehagyma íze veszített már az erejéből, ezért nem röstelltem hozzávágni a méltatlanul hanyagolt újhagyma zöld szárát, amit én sosem dobok a kukába, kivéve ha csúnyácska természetesen. De akár fokhagymával is készülhetne. Hogy mihez együk? Reggelire vaj helyett, zöldségekhez mártogatósként mondjuk chips helyett a tévé előtt, de akár sült húshoz köretnek is, mert ahogy azt már korábban említettem kölest enni jó!

DSCF3109

Hozzávalók:

1 bögre köles

fél csokor medvehagyma

néhány újhagyma zöld része

1 mokkáskanál kurkuma

1 mokkáskanál őrölt római kömény

fél mokkáskanál chilipor

fél mokkáskanál őrölt fahéj

1 teáskanál fehérborecet

1 teáskanál citromlé

só, bors

olívaolaj

A kölest egy szűrőben átöblítettem, majd felöntöttem két pohár vízzel és feltettem főni. Közben felaprítottam a medvehagymát és az újhagyma szárát, összekevertem a fűszereket. Mikor a köles megfőtt belekevertem a hagymákat, a fűszereket, a fehérborecetet, citromlevet, kevés olívaolajat, hogy még krémesebb legyen és egy botmixerrel pürésítettem az egészet. Kóstolás után még lehet szórni bele a fűszerekből ha szükséges, ízlés dolga ki mennyire szeretné pikánsan, csípősen, sósan.

Barátkozás a sóskával - Kesudiós sóskamártás tésztával

Ennek a bejegyzésnek félve álltam neki, ugyanis utálom a sóskát… Jó kezdet…. De kitaláltam, hogy majd jól megszeretem, kell legyen legalább egy étel ami nekem is ízlik sóska jóska főszereplésével. Gyerekkoromban egyféleképpen tudtam megenni, ha letéptem a kertben és nyersen elrágcsáltam, de ennyi, ha megéreztem a szagát illatát a konyhában, mikor a gázon fortyogott a főzelék vagy a mártás, már fordultam is ki onnan…

Szóval először az jutott eszembe, ha más nem, ez lesz a legrövidebb bejegyzés, ami a vajas kenyér sóskalevéllel címet kapja majd. Aztán spenótvonalon kezdtem el agyalni hiszen, azt szeretem, és még ha teljesen más íze is van, de jól passzol a csonthéjas magokkal, tejszínnel, akkor sóska közellenség is talán, esetleg, hátha mosolygósabb arcát mutatja majd nekem, ha ezekkel kombinálom. Azért ajánlatos jóban lenni vele, mert nagyon immunerősítő képességei vannak, sok benne a C-vitamin, magnézium, kálium, kálcium, vas, B9 vitamin, úgyhogy ha máshogy nem is megy, de ha a kertben szembejön akkor bátran le lehet tépni belőle egy-egy levelet és vidáman elmajszolni vagy salátába belekeverni.

Nos, én így elsőre ezt bírtam kihozni belőle. Volt itthon még a héten említett kesutejszínből is, így megspóroltam egy főzőtejszínt. Nyilván nincs mindenkinél kéznél az előbbi hozzávaló, úgyhogy nyugodtan lehet sima tejszínnel helyettesíteni és hozzászórni pár kanál darált diót, mandulát, kesudiót stb. Nem fogjátok megbánni, finom lett, megettem, elfogyott, még élek jelentem! Rájöttem közben, engem nem is az íze ami zavar, hanem az illata…arról kéne valahogy nem tudomást vennem főzés közben… De ez legyen a legnagyobb problémám.

DSCF3106

Hozzávalók 2 adaghoz:

fél zacskó durum penne vagy fussili tészta

30 dkg sóska

1,5 deci kesudió tejszín ( vagy sima főzőtejszín és néhány kanál darált dió/mandula/kesu)

fél fej vöröshagyma (fokhagyma is lehet helyette)

só, bors

olívaolaj

A tésztát feltettem főni, közben a sóskát alaposan megmostam, összetépkedtem és pár kanál olívaolajon megpároltam a felkockázott vöröshagymát majd rátettem a sóskát, átforgattam, mikor összeesett sóztam, borsoztam, felöntöttem a tejszínnel és pár perc után már le is húztam a tűzról és egy botmixerrel összeturmixoltam az egészet. A tésztát leszűrtem és összekevertem a mártással.

 

Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!