Pálmafa Project

Gazpacho avagy hideg paradicsomleves

Ezennel útjára indítom próbálkozásaimat a nyers, hőkezelés nélkül készült ételek készítésével  kapcsolatban, természetesen lesz ezután is hagyományos sült és főtt étel is.
Kíváncsi lettem ugyanis. Mostanában sokszor a szemem elé kerültek cikkek, ételek ezzel az egyre népszerűbb irányvonallal kapcsolatosan. A nyersételdiéta illetve táplálkozás lényege, hogy a komplett menüsorokat készítenek anélkül, hogy a zöldségeket és gyümölcsöket hőkezelésnek tennék ki. Pontosítok, az aszalás megengedett maximum 45 fokos hőmérsékleten, mivel így még megtartják az alapanyagok bennük lévő értékes vitaminokat, ásványianyagokat és enzimeket. Ez a táplálkozás nagy segítséget nyújt a betegségből lábadozóknak és súlyproblémákkal küzködőknek illetve mindenki másnak is, hiszen kutatások bizonyítják, hogy az így táplálkozó emberek hosszabb életkort képesek elérni.
A nyersdiéta nem tartalmaz húst és tehéntejből készült termékeket, édesítéshez főleg mézet, agavészirupot, aszalt gyümölcsöket használnak. A legtöbb ételben elég sok csonthéjjas kerül felhasználásra,, főleg mandula, kesudió illetve ezek őrleménye.
Személy szerint én nem igazán tudom elképzelni most, hogy teljesen át tudnék állni erre a fajta táplálkozásra, illetve azt gondolom, hogy bár vannak sokan akik képesek és elszántak, hogy egyik napról a másikra ekkorát váltsanak, de szerintem egy átlag magyar ember akinél már az is nagy haladás ha több zöldség vagy gyümölcs kerül a tányérjára, valószínű nem fog holnaptól beruházni egy aszalógépbe és kesudióért sorban állni a piacon már csak az ára miatt sem. Nem is kell, hogy ez legyen a célja mindenkinek, de mégis klassz lenne ha egyre több ember lenne nyitottabb úgy általában a tudatos táplálkozás és életvitel iránt és legalább el kezdne apró lépésekkel próbálkozni és egyre több számára eddig keveset fogyasztott vagy esetleg ismeretlen zöldséggel, gyümölccsel megismerkedni és megtalálni a számára legmegfelelőbb ízkombinációkat amivel hozzájárulhat az egészsége megőrzéséhez.
Na jó nem akarok átmenni nagyon tudományosba és unalmassá válni, de a “zöldséggyümi” akkor is a barátunk mindörökkéééé! Ok, befogtam.:) Csak szeretném ha velem tartanátok és kipróbálnátok az ételeket néha napján ahogy eddig is.
Múlt héten Pálmafa pakkot kapott ugyanis egy kedvezs barátnőm segédletével beszereztem 3 angol nyelven íródott könyvet. Igazából csak egyet szerettem volna rendelni, de kaptam még hozzá kettőt meglepiből, és annyira örültem neki, mert valami gyönyörűséges képek vannak a receptekhez amik főleg desszertek és ha nem tudnám, hogy az összes nyers nem hinném el. Mesések. Amit én rendeltem abban viszont nincsenek képek, de ezt én észre sem vettem, így viszont adott a kihívás, hogy majd készítek róluk ha megalkottam őket a magam ízlésének megfelelően.
Hideg paradicsomleves / Gazpacho
Ezt szúrtam ki elsőre a könyvben, mert ezt amúgy is sokan ismerik és pofon egyszerű, semmi különleges hozzávaló nem kell és abszolút szezonja van mindegyik zöldségnek. Ez eredetileg egy spanyol recept, pár éve csináltam először és akkor azt hittem utoljára is, ugyanis nem ízlett és a kukában landolt. Olyan volt, mint egy leturmixolt paradicsomsaláta amit amúgy szeretek, de valahogy ebben a textúrában töményen ecetes volt. Most már biztosan tudom, hogy az arányokkal volt a gond és nem mindegy, hogy milyen ecet kerül bele. Az almaecet azért is jó választás, mert nem annyira savanyú, mint a többi illetve immunerősítő hatása van, valamint a benne lévő pektin segíti az emésztést, sokan használják fogyókúra alatt, de másoknak is érdemes étkezés előtt egy pohár vízben 1 kanál almaecetet elkeverni és meginni, ezáltal a koleszterinszint csökkentésében is segít.
Szóval, második esély jár. Az ételeknek legalábbis…
Ez a leves tökéletes lett, csak hígításra szorult, nem tudom, hogy gondolták az eredeti leírásban, hogy lé nélkül mitől lesz leves, na de ezen segíteni a legegyszerűbb.

Hozzávalók 1 adaghoz:

4 db kicsi paradicsom
1 db paprika
1 db kisebb kígyóuborka fele
negyed fej lilahagyma
1 gerezd fokhagyma
pár levél bazsalikom
1 evőkanál petrezselyem
só, bors
1 teáskanál almaecet
1 teáskanál olívaolaj
1 deci víz

Az összes zöldséget felkockáztam. Pár kockát tegyünk félre a paradicsomból a paprikából és az uborkából, a többi dobjuk bele a turmixgépbe, majd öntsük rá az ecetet, olajat, sózzuk, borsozzuk és öntsünk hozzá először  csak 1 deci vizet és turmixoljuk le vidáman. Ha túl sűrű akkor még lehet hígítani. Öntsük ki egy tálba, tegyük bele a felkockázott zöldségeket, szórjuk meg bazsalikommal, petrezselyemmel és hűtsük le tálalás előtt. Kánikulában tökéletes előétel és folyadékpótló.

A paradicsomról jut eszembe, beérett az első szem a cserépben. Sajnos sok utánpótlás nem fog érkezni, talán még 4 darab, mert beteg lett a bokor.:(
Ő az, illetve Ő volt az:

És így végezte.
Az egyik legegyszerűbb és legfinomabb falat volt az évben pláne, hogy a bazsalikom is saját ültetés. Én vagyok a jó példa rá, hogy meg lehet szeretni zöldségeket, mert sokáig utáltam a paradicsomot, nem értettem, hogy valaki csak úgy egymagában hogy tudja megenni. Úgy most sem nagyon szoktam kivéve az ilyen apró szeműt, mert nagyon édes. És a legegyszerűbb tényleg egy kis bazsalikommal és sajttal feldobni és mehet a tányérra, ez az igazi jó nassolnivaló tévénézéshez is akár, de partifalatként is megállja a helyét. Magas C és E vitamin tartalma pedig szintén említésre méltó! Egyetek több pariiit!

 

Kommentek


Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be:

| Regisztráció


Üdvözlünk a Cafeblogon! Belépés Regisztráció Tovább az NLCafé-ra!